utolsó frissítés: 2007. aug. 24.

Átmenet a képzésből a munka világába az erdélyi magyar fiatalok körében. Korunk 2005/11.


Átmenet a képzésből a munka világába az erdélyi magyar fiatalok körében

Bevezető. A képzésből a munka világába történő átmenet elméletei

Amikor a kelet-közép-európai pályakezdő fiatalok esetében megváltozott átmenet-forgatókönyvekről beszélünk, akkor ezt alapvetően két átfogóbb, országokon átnyúló makrotársadalmi változás kontextusában tesszük. Ezek közül az egyik a régió posztszocialista országaira jellemző gazdaságpolitikai irányváltás, aminek következtében a központilag koordinált munkaerő-allokáció redisztributív rendjét a kereslet-kínálat elvén működő piaci logika váltotta fel. Bár ennek az átalakulásnak a társadalmi jelentősége óriási, meglehetősen kevés írás foglalkozik érdemben a problémával, a hazai szakmai nyilvánosságban pedig a kérdést szinte egyáltalán nem tűzték napirendre.1

Az elemzés tágabb összefüggéseit azok a globális változásokkal kapcsolatos elméleti megfontolások jelentik, amelyek során az utóbbi évtizedekben a fiatalok iskolából a munka világába történő átlépését a tudásalapú társadalom megváltozott munkaerőpiaci kihívásainak kontextusában tárgyaljuk. Ezek az átalakulás globális trendjei, melyeket a munkahelyi életutak individualizálódása, a foglalkozási életpálya során egyre markánsabban érvényesülő rugalmasság és az ezt övező fokozottabb kockázati teherviselés jellemez.2 Ebben a kontextusban a stabil alkalmazási lehetőségek megszűntével a felnőtt korba való átmenet forgatókönyve kevésbé előre jelezhető, egyre több fiatal késlekedik a munkaerőpiacra való kilépéssel, a folyamatosan újjászerveződő munkaerőpiac körülményeire a fiatalok az oktatási rendszerben való bennmaradással válaszolnak,3 minek következtében meghosszabbodott ifjúsági életszakaszról, tágabb értelemben pedig ifjúsági korszakváltásról beszélhetünk.

A nemzetközi szakirodalom több forgatókönyvet említ arra vonatkozóan, hogy a különböző országok foglalkoztatás- és oktatáspolitikája az oktatás és a munkaerőpiac közötti mediálást mennyire intézményesített formában képzeli el. 

Ezek közül az egyik a minimális beavatkozás elvét hirdeti, és az individuális döntések kiemelt szerepére fekteti a hangsúlyt a fiatalok pályaorientációjában. Az oktatás és a foglalkoztatás közötti szinkronitás a piac közvetítésével valósul meg, és a folyamatosan változó kereslet-kínálat törvényeinek aktuális állása szerint módosul. Ebben a modellben az oktatás alacsonyan standardizált, kevésbé rétegzett, és általános jellegű képzést nyújt.5 A képzés időszaka a formális oktatással nem ér véget, a foglalkozás-specifikus tudás elsajátítása a munkahelyen, a munkahelyi képzéseken valósul meg egy olyan rendszerben, amelyre minimális központi koordináció jellemző.6 Ez a modell leginkább Észak-Amerikára érvényes, jellemzői a fokozott munkahelyi mobilitás, a dinamikus munkaerőpiac, a decentralizált munkaközvetítés, amiben a szakmai alapú személyközi hálózatoknak is kiemelt szerepe van.7 Ez a megközelítés az ún. neoklasszikus állásponthoz áll közel, melynek lényege, hogy a fiatal munkaerő allokációjában az átmeneti struktúrát a piaci rugalmasság helyettesíti.

Nyugat-Európa egyes országaiban (különösen Németországban) ezzel szemben egy szervezettebb átmeneti rendszer jellemző, a kapcsolat az oktatás és a munkaerőpiac között szabályozottabb. Az oktatás ennek megfelelően jóval rétegzettebb, a fő hangsúly a szak- és vokacionális oktatásra helyeződik, amely a munkahelyi képzés különféle formálisan szabályozott módozataival egészül ki, kiemelt szerepe van az ún. tanoncidőnek (apprenticeship). A fiatalok pályaorientációja ennek megfelelően már az iskolai életszakasz korábbi szakaszaiban elkezdődik.

A szakirodalomban többé-kevésbé konszenzus van arról, hogy a fejlett nyugati demokráciákban az oktatási rendszer és a munkaerőpiac közötti átmenet sajátosságai e két modell által meghatározott kontinuum mentén leírhatók. De mi van az átalakuló, átmeneti kelet-közép-európai társadalmakkal? Melyik modell irányába tartanak az oktatási és foglalkoztatási reformok Romániában? Milyen következményei lehetnek ezeknek az átmenet kockázat- és tehermentesítése szempontjából a romániai (és ezen belül a magyar) fiatalok számára? Képesek-e ezek a reformok a szocializmus bukását követően kártyavárként összeomló, redisztributív alapú munkaerőpiaci szabályozásról hirtelen a deregulált piaci elvek szerint működő rendszerre történő átmenet irányítására? Elemzésünk az ilyen típusú kérdések megválaszolásához kíván empirikus és fogalmi támpontokat nyújtani. Dolgozatunkban főként azt vizsgáljuk, hogy a rendszerváltást követő oktatási reformok és az ezek nyomán létrejövő szerkezeti átalakulások sorozata hogyan rendezte át a fiatalok munkaerőpiacra való belépésének módozatait, hogyan változott ennek következtében a fiatalok pályára állásának általános gyakorlata.8 Ennek érdekében az oktatás szerkezeti átalakulásának azon aspektusait próbáljuk számba venni, amelyek közvetlen módon meghatározzák azt, hogy a munkaerőpiacra való kilépéskor a fentiekben jelzett forgatókönyvek közül melyik érvényesülése a valószínűbb. Ehhez először az oktatási rendszer elemzésének a szempontjait rögzítjük és nemzetközi tapasztalatok alapján bemutatjuk az oktatásszervezés sajátosságainak a munkába történő átlépésre kifejtett valószínű hatásait. Ezek után a romániai oktatási rendszer szerkezeti elemzését végezzük el a bemutatott szempontok szerint, majd -- a nemzetközi tapasztalatok alapján megfogalmazott hipotézisek ellenőrzéseképpen -- mindezt összevetjük az erdélyi magyar pályakezdő fiatalok munkába állására vonatkozó statisztikákkal. Elemzésünket a tapasztalatok összegzésével zárjuk.

Kérdéseinket a Yossi Shavitt és Walter Müller (1998) által javasolt dimenziók mentén gondoljuk tovább, akik egy 15 országra kiterjedő vizsgálat során az egyes országok oktatási rendszerének sajátosságai alapján próbálták meghatározni a képzettség és a munkaerő allokációja közötti viszony szabályszerűségeit. A Shavitt és Müller által koordinált nemzetközi munkacsoport a vizsgálatba bevont 15 országban készült elemzések alapján az alábbi következtetéseket fogalmazta meg a képzettség és a munkaerő-allokáció viszonyáról:

1) A végzettség és az elért munkahelyi státus közötti kapcsolat erőssége egyenesen arányos a standardizáció fokával.

2) A végzettségek és az elért munkahelyi státus közötti kapcsolat erőssége egyenesen arányos az oktatási rendszer rétegzettségével.

3) A végzettségek és az elért munkahelyi státus közötti kapcsolat erőssége egyenesen arányos az oktatás vokacionalitásával.

4) A végzettségek és az elért munkahelyi státus közötti kapcsolat erőssége fordítottan arányos a felsőoktatás méretével.

A romániai oktatási szerkezet sajátosságai

Az 1990-es évek elején a romániai oktatási szerkezet a szocialista rendszertől egy erősen központosított formát örökölt. Az oktatást érintő döntések szinte kizárólag az illetékes minisztériumok (a több névváltást is megélt Oktatási és Kutatási Minisztérium, Pénzügyminisztérium, Munkaügyi és Szociális Ügyekért Felelős Minisztérium) és a kormány hatáskörébe tartoztak, ezek a szerkezeti, tartalmi-módszertani és finanszírozási vonatkozásokra egyaránt kiterjedtek. A rendszerváltást követő oktatásügyi reformok lazítottak ugyan a rendszer merevségén, ezek mögött azonban csak hellyel-közzel fedezhetünk fel következetes oktatáspolitikai törekvéseket. A kilencvenes évek végétől -- leginkább a nemzetközi intézmények nyomására -- hangsúlyosabban napirendre került a központosítás fokozatos csökkentése, aminek következtében számos döntési jogkört átruháztak a megyei tanfelügyelőségekre és az iskolák vezetőségére. Ennek ellenére az oktatásszervezés folyamata az egyetem előtti képzésben erőteljesen központi irányítás által szabályozott és standardizált9 maradt. Ez leginkább az alábbi dimenziókban érhető tetten:10 oktatásfinanszírozási kérdésekben (anyagi erőforrások rendeltetése); humánerőforrás-rekrutációban (betölthető állások száma, igazgató személyének jóváhagyása); oktatásszervezési kérdésekben (egy tantárgyra szánt heti és évi óraszám, tanév felosztása, beiskolázási számok, diákok rekrutációja, vizsgakövetelmények); oktatástartalmi kérdésekben (tanterv kidolgozása és számonkérése, a használható tankönyvek jóváhagyása, választható tantárgyak körének meghatározása); az oktatás minőségi értékelése (központilag kidolgozott kritériumrendszer).

A primér és a szekundér oktatási rendszertől eltérően a felsőoktatásban magasabb fokú intézményi autonómiáról beszélhetünk. Leginkább a bolognai rendszerbe való bekapcsolódás és az oktatásfinanszírozás részleges decentralizációja következményeképpen az elmúlt években a rugalmasabb oktatásszervezés felé való gyorsított elmozdulás figyelhető meg. A felsőoktatásba való belépés szelekciójának szempontjairól való döntésben hangsúlyosabb szerepet kapnak az intézmények, a központi irányítás a költségtérítéses hallgatók számát rugalmasabban kezeli, és csak az államilag finanszírozott helyek számát határozza meg. Ugyanakkor továbbra is formalizált központi elvek szabályozzák az intézményi akkreditációt, valamint az alapvető felvételi követelményeket, illetve a diploma megszerzésének kritériumait.

A fentiek alapján elmondhatjuk, hogy a román oktatási rendszert magas standardizáció jellemzi, melynek fellazulására csak a felsőoktatásban mutatkoznak nyilvánvaló jelek. A munkaerőpiac szempontjából nézve ennek azt kellene jelentenie, hogy azonos típusú képzés esetén a kínálati oldalon hasonló minőségű humán erőforrás jelenik meg.

A rétegzettség fogalma az iskolai pályák formáira, kiterjedésére és átjárhatóságára vonatkozik. A rendszerváltást követően több olyan intézkedés született, amely a román oktatási rendszer merev rétegzettségének megváltoztatását célozta meg. Ezek közül legfontosabb az 1995-ös oktatási törvény, amely lehetővé teszi az alternatív oktatási programok bevezetését az iskola előtti és az iskolai képzés teljes vertikumán, a magán és az állami intézményekben egyaránt. Az egyes alternatív programok felmérése és akkreditálása azonban továbbra is a tanügyminisztérium hatásköre. Egy 2001-ben végzett felmérés szerint11 az oktatási formák pluralizmusa minden megyében jelen van ugyan, ám elenyésző mértékben, és jelentőségük a magasabb iskolai szintek irányában fokozatosan csökken.

Összességében a romániai oktatási rendszer rétegzettségét illetően a standardizációnál említett tendenciáknak megfelelő elmozdulásoknak lehetünk tanúi: alacsonyabb iskolai szinteken (például a szakiskola és az érettségit adó líceum között) az átjárás nehézkesebb, a felsőoktatásban viszont --főként a kreditek transzferének intézményesítése óta -- az ezzel kapcsolatos formális akadályok fokozatosan felszámolódni látszanak. Korábbi vizsgálataink12 azt mutatták, hogy a rendszerváltást követően fokozatosan csökkent a szakiskolai képzésben részt vevők relatív aránya, miközben növekedett az érettségi oklevelet adó elméleti líceumokban, szakközépiskolákban részt vevőké, ami arra hívja fel a figyelmet, hogy a fiatalok az iskolai pályán történő szakosodása fokozatosan egy későbbi időpontra tevődik át. Mindazonáltal a nemzetközi komparatív elemzések szempontjai alapján13 Romániát a közepesen rétegzett oktatási rendszerű országok közé sorolhatjuk.

A romániai oktatási szerkezetet végül a képzés jellegére (vokacionális vs. általános) vonatkozó dimenziók mentén is megvizsgáljuk. Mivel az iskolai pályák először a középiskolai szinten válnak szét, az alábbi ábra adatai a szekundér oktatásra vonatkoznak.

Az adatokból kiderül, hogy intézményszerkezeti szempontból a romániai középiskolai oktatási rendszer az európai országok átlagához viszonyítva hangsúlyosabban vokacionálisnak minősül, a középiskolai hallgatók 64%-a tanul szak- vagy vokacionális képzést nyújtó intézményben. A romániai magyar tanulókra vonatkozó elemzések14 arra hívják fel a figyelmet, hogy az elméleti líceumban tanulók aránya az országos átlagnál magasabb, ami leginkább az anyanyelven folyó szakoktatás körüli huzavona miatt kialakuló intézményi hiányosságoknak a következménye. Ezek alapján azt mondhatjuk tehát, hogy az országos átlaghoz képest a romániai magyar tanulók nagyobb hányada részesül általános jellegű képzésben.

Összességében az idézett nemzetközi összehasonlítások alapján a romániai oktatási rendszer szerkezetével kapcsolatosan azt állíthatjuk, hogy az európai átlaghoz képest átlagosan rétegzett, erősen standardizált és a vokacionális oktatás átlagon felüli súlya figyelhető meg. Amennyiben elfogadjuk a Shavit-Müller szerzőpáros idézett hipotéziseit, az e típusú oktatásszerkezet a munkaerőpiacra történő kiszámítható átmenetet valószínűsít. Ez a rendszer az intézményi kontextus szempontjai szerint -- a szerzők fogalomhasználatával élve -- inkább képesítési térnek minősül, ahol a vokacionalitás nagyobb súlya és a központilag szabályozott minősítési standardok miatt az oktatási intézmények által kibocsátott jogosítványok megbízható jelzésekként működnek a munkaerőpiacon. Ideáltipikusan szemlélve, az effajta oktatási rendszer gördülékenyebb, kockázatmentesebb átmenetet biztosít a képzés és a munka világa között.

Nem kétséges, hogy az olvasónak a romániai munkaerőpiaci viszonyokat szemlélve alapos kételyei merülnek támadnak a forgatókönyvnek az érvényességével kapcsolatban, hiszen a nyilvánosság a munkába állás nehézségeiről, a diplomák értékvesztéséről, az oktatás és a munkaerőpiac közötti aszinkronitásról beszél (anélkül azonban, hogy alaposabb szakmai vita övezné a kérdést). Ahhoz, hogy ezzel kapcsolatosan egy pontosabb diagnózist állíthassunk fel, alaposabban meg kell vizsgálnunk az oktatásból a munkába történő átlépésnek romániai magyar fiatalokra vonatkozó sajátosságait. Elemzésünkben a Mozaik 2001 vizsgálat15 eredményei, valamint a már idézett nemzetközi statisztikák lesznek segítségünkre.

A képzésből a munka világába történő átlépés az erdélyi magyar fiataloknál

A Mozaik 2001 vizsgálat adatai szerint 2001 végén, 2002 elején a 15 és 29 év közötti erdélyi magyar fiatalok közel egyharmada még tanulmányait végezte, további közel 20%-uk pedig inaktívnak vagy munkanélkülinek vallotta magát. A populáció fennmaradó hányada (fele) gazdaságilag aktív, kereső tevékenységet végzett.

Az ifjúsági korszakváltás nemzetközi tendenciái azt mutatják, hogy a fiatalok életpályájuk egyre nagyobb részét töltik az iskolában, ezzel párhuzamosan pedig egyre nagyobb hányaduk vállal teljes vagy részmunkaidős állást már az iskolából való kikerülés előtt. Ez az arány egy 1998-as felmérés szerint a 15--29 éves, iskolába járó személyek közül Németországban 15%, Dániában 26%, Hollandiában 29% volt. Amint a táblázatukból látható, az erdélyi magyar fiatalok esetében a teljes populáción belül ez csupán 4%-ot jelent,16 ám a felsőoktatás bővülésével látványosan növekszik, és a szünidős munkavállalás különféle formáival egészül ki17 (amelyek közül a legjelentősebb az Egyesült Államokba irányuló munkaerőmozgás az egyetemi hallgatók körében).

A fiatalok munkavállalásával kapcsolatban az egyik legsúlyosabb problémát azonban a magas munkanélküliségi és inaktivitási arányok jelentik, amelyek 2001 végén közel 11, illetve 9%-ot tettek ki. A megszokottól eltérően az inaktívak jelentős hányada nem az életciklusra jellemző események miatt inaktív (katonaság, gyerekvállalási szabadság). A háztartásbeliek (37%), az eltartottak (17%) és az egyéb segélyezettek (9%) aránya igen magas. Nagyságrendileg hasonló adatokat találunk a romániai fiatalokra vonatkozóan a nemzetközi statisztikákban is. Az Eurostat 2002-es munkaerő-felméréséből (2. ábra) kiderül, hogy a fiatalkori munkanélküliség leginkább az egykori keleti tömb államaiban a legmagasabb (Lengyelországban 44,5%, Bulgáriában és Szlovákiában több mint 35%), de Románia a maga 22,3%-ával is az uniós átlag felett helyezkedik el.

A Mozaik 2001 adatai18 ugyan néhány százalékponttal elmaradnak az Eurostat által rögzítettektől, az eltérés azonban feltehetőleg nem a romániai magyarok jobb munkaerőpiaci helyzetét mutatja, hanem a minták kor szerinti eltéréseinek tulajdonítható. A Mozaik 2001-ben ugyanis a 25--29 évesek is szerepelnek; ennek a korosztálynak az iskolából való kilépés után több ideje és lehetősége van arra, hogy könnyebben elhelyezkedjen a munkaerőpiacon, emiatt a munkanélküliek aránya körükben alacsonyabb (10,9%, szemben a 20--24 évesek 13,4 és a 15--19 évesek 34,5%-ával). Hasonlóképpen alacsonyabb munkanélküliségi és inaktivitási arányokról számolhatunk be a magasabb iskolai végzettségűek esetében (2. táblázat).

Az iskolából a munka világába történő átmenetről további értékes információkat tartalmaznak azok az adatok, amelyek az iskola befejezése utáni első munkahelyre vonatkoznak.19 Amennyiben a fiatalok munkaerőpiaci státusát közvetlenül tanulmányaik befejezése után vizsgáljuk, a munkanélküliek és az inaktívak előzőnél magasabb aránya figyelhető meg, ami arra enged következtetni, hogy az iskola utáni elhelyezkedés szélesebb rétegek számára jelent komoly nehézséget. (3. táblázat) Eszerint a legkedvezőtlenebb helyzetben az érettségizett és az általános iskolát végzett fiatalok vannak.20 Adataink azt mutatják, hogy a munkahelykeresésben a formális oktatáson belül történő szakmaszerzésnek kiemelt szerepe van a szakiskolai, de főként a felsőfokú végzettek körében. Végzettségük jelentősen csökkenti a munkanélküliség kockázatát.

 

A gazdaságilag aktívak körültekintőbb vizsgálata azt mutatja, hogy a tanulmányaik után sikeresen elhelyezkedett fiatalok döntő hányada (95%-uk) alkalmazottként kezdett el dolgozni, nagyon kevés olyan személyt találtunk, aki az induláskor már saját vagy családja által létrehozott vállalkozását működtette volna. Az első munkahelyre vonatkozó statisztikákból az is kiderül, hogy a pályakezdő fiatalok tekintélyes hányada képzettségéhez mérten alacsonyabb státusú foglalkozáskategóriában dolgozik (4. táblázat). Ez különösen érvényes a líceumot végzettekre, akiknek több mint fele az érettségi oklevél birtokában csak munkás vagy kereskedelmi eladói munkakörben kapott állást. Hasonló helyzetben van a felsőfokú oklevéllel rendelkezők legalább egyharmada, akik első munkahelyükhöz képest egyértelműen felülképzettek.21 Amint az várható volt, a mezőgazdasági dolgozók legnagyobb hányada az általános iskolát végzettek köréből kerül ki, de ebben a foglalkozáskategóriában a szakiskolások is felülreprezentáltak.

 

A képzettségi státuson aluli munkaviszonyok még szemléletesebb mutatója a fiatalok első munkahelyen szerzett keresetének nagysága, amely egyedül a felsőfokú végzettségűek körében haladja meg az adott évre jellemző országos átlagfizetést22 (3. ábra). Eszerint az általános iskolát végzett fiatalok átlagosan harmadával, a szakiskolát végzettek pedig ötödével kerestek kevesebbet az első munkahelyükön, mint egy átlagos állampolgár. Figyelemre méltó továbbá, hogy ahogyan haladunk a magasabb végzettségű csoportok irányába, úgy nő a jövedelmek szórása, ami azt jelenti, hogy a képzettségi hierarchián felfelé haladva a jövedelem szerint egyre differenciáltabb csoportokat találunk.

 

Összességében azt mondhatjuk tehát, hogy a munkaerőpiacon történő elhelyezkedés szempontjából az iskolai végzettségnek kiemelt szerepe van, de sokkal inkább formális elvárásként, mint szakspecifikus tudást igazoló jogosítványként van jelentősége. Eredményeink azt valószínűsítik, hogy bizonyos típusú foglalkozási pályák esetében nélkülözhetetlen az előírtnál magasabb végzettséget igazoló oklevél megléte, ami egyértelműen a diplomák értékének inflációjához és a munkaerő-rekrutáció szempontjainak relativizálásához is vezet.

A magasabb iskolai végzettség ugyanakkor nem garantál nagyobb biztonságot, nincsenek egyértelműen arra utaló jelek, hogy például egyetemi oklevél birtokában kockázatmentesebbé válna a munkahelyi életpálya. Ezt igazolják azok a megfigyeléseink, melynek során az életpályák teljes hosszán számoltuk össze a munkahelyváltásokat. Ebből az derül ki, hogy az alacsonyabb végzettségűek gyakrabban váltottak munkahelyet, ez azonban nem tekinthető szimptomatikusnak, mert ez a csoport korábban fejezte be tanulmányai és emiatt átlagosan több időt töltött el a "munka mezején". Ezzel összhangban az első munkahely időtartamának hosszára vonatkozó adataink sem mutatnak szignifikáns eltérést az egyes végzettségkategóriák szerint.

Vizsgálatunk utolsó fázisában a frissen végzett diplomások munkaerőpiaci helyzetéről mutatunk be néhány adatot. Az egyetemet vagy főiskolát végzett fiatalok helyzetét azért tárgyaljuk külön, mert a rendszerváltást követő oktatáspolitikai reformok leginkább a felsőoktatást érintették, és az elmúlt tíz év során bekövetkezett folyamatos bővülés miatt vélhetően itt rendeződött át leginkább az oktatásból a munkába történő átlépés gyakorlata.

A Babeş--Bolyai Tudományegyetem végzettjei között készült teljes körű vizsgálat adatai szerint23 a frissen végzettek körében folyamatosan növekszik a munkanélküliek aránya, emiatt későbbi időpontra tolódik a munkaerőpiacon történő elhelyezkedés. Azok körében, akik a megkérdezés időpontjában már dolgoztak (és válaszoltak a vonatkozó kérdésekre), kétharmadra tehető azoknak az aránya, akik rögtön a felsőfokú tanulmányok befejezése után álltak munkába, de egyre többen vannak azok is, akik már egyetemi éveik alatt dolgozni kezdtek (2003-ban ez az arány 20% volt).

Vizsgálati kérdéseink szempontjából különös jelentőséggel bírnak azok a megoszlások, amelyek egyrészt a képzettségnek megfelelő munkahelyre, valamint a munkahelykeresés módjára vonatkoznak. Eszerint azok aránya, akik végzettségüknek megfelelő munkahelyen dolgoznak a teljes populációban 81,4 százalékra tehető, ez azonban, amint azt az 5. táblázat mutatja, folyamatosan csökkenő tendenciát mutat. A főiskolát végzettek körében ennél is alacsonyabb arányokról beszélhetünk, csupán 64 százalékuk dolgozik végzettségének megfelelő munkakörben.

 

Arra a kérdésre, hogy jelenlegi munkahelyükről milyen információforrásból szereztek tudomást, a legtöbben (37,8%) a médiát jelölték meg. Őket követik azok, akiknek felajánlották az állást (26,7%), illetve azok, akik családi vagy baráti kapcsolataikon keresztül szerezték aktuális munkahelyüket (23,1%). Összességében az 1997--2002-es periódust tekintve 11,1%-ra tehető azoknak az aránya, akik munkaerő-közvetítő ügynökségeken keresztül jutottak aktuális munkahelyükhöz, további 1,2% pedig maga alapított vállalkozást. Ha az egyes információforrásokat formálisra (munkaerő-közvetítő ügynökségek, média) és informálisra (családi, baráti kapcsolatok, illetve a "felajánlották, hogy elfoglaljam"-mal válaszolók) bontjuk, akkor azt látjuk, hogy mindkettő hasonló súllyal (fele-fele arányban) van jelen a munkaközvetítésében.

Ennél lényegesebb az információforrások fontosságának időbeni vizsgálata (6. táblázat), amiből az derül ki, hogy a munkahelykeresésben egyre nagyobb szerep jut a munkaerő-közvetítő ügynökségeknek, és ha lassan is, de folyamatosan növekszik a saját vállalkozásba kezdők aránya.

 

Összegzés

Elemzésünk lényegi következtetése az, hogy az oktatás magas standardizáltsága és vokacionalitása ellenére a pályakezdő fiatalok esetében alacsony a megfelelés a végzettség és a munkahelyi státus között, ami az intézményes képzés és a munkaerőpiac közötti aszinkronitás szimptomatikus jele. Erre egyrészt a képzettség foka (iskolai szint) és a foglalkozási státus összefüggéseit vizsgálva mutattunk rá, melynek során kiderült, hogy a pályakezdő fiatalok jelentős hányada végzettségén aluli munkát kénytelen vállalni, hosszú évekig átlagon aluli keresetért dolgozik, képzettségétől eltérő munkahelyen "parkol". Másrészt romló tendenciákról számoltunk be a felsőfokú képzést végzettek körében is, amikor a végzettség jellege és az első munkahely profilja közötti megfelelés időbeli trendjeit vizsgáltuk. A bővülő felsőoktatás tehát -- a Shavit--Müller féle 4. hipotézisnek megfelelően -- tovább erősíti az oktatás és a munkaerőpiac közötti aszinkronitás mértékét.

Másként szólva ez azt is jelenti, hogy a magas standardizáltságú oktatás egyik leglényegesebb funkcióját nem tudja ellátni, tudniillik azt, hogy irányzékként szolgáljon a munkaerőpiacon munkaadónak és munkavállalónak egyaránt a folyamatosan megújuló humán erőforrás minőségéről. Amint láthattuk, a munkahelyszerzésben az intézményes oktatás által kibocsátott jogosítványok helyett fokozatosan a személyközi (paternalisztikus és szakmai) viszonyok és a formális oktatáson kívüli intézmények (munkaközvetítők) szerepe értékelődik fel, amely alapvetően olyan rendszerek sajátja, ahol kisebb a vokacionális oktatás súlya, kevésbé rétegzett és alacsonyan standardizált az oktatás.

Tágabb értelemben arról van szó tehát, hogy az oktatásból a munkába történő átmenet intézményes tehermentesítése a központosított oktatásszervezés hagyományos módján nem sikerül, az erre fordított jelentős költségvetési erőforrások ellenére. Az oktatási reformok ezen a ponton két irányban építkezhetnek: 1. vagy a neoklasszikus vonalat kell követni, amely fokozatosan csökkenti a standardizáltságot, és az intézményi oktatáson kívülre helyezi, a piacra bízza a munkaerő-allokációt, amire történtek lépések, de semmiképpen nem egy konzekvens reformtörekvésként volt jelen az elmúlt években, vagy pedig: 2. tovább kell erősíteni a képzés tartalmának vokacionális jellegét, ami a jelenlegi feltételek mellett sokkal költségesebb és kockázatosabb feladatnak tűnik. Az oktatási rendszer ugyanis, túlzott centralizáltsága miatt, nem képes kellően rugalmasan reagálni a rendszerváltás után szabaddá vált munkaerőpiac gyors változásaira. Ilyen feltételek mellett a magas vokacionalitású képzés gyorsan anakronisztikussá válhat.

Változtatások nélkül azonban az intézményes képzés jelenlegi szerkezete messzemenően nem alkalmas az iskola és a munkahely közötti átmenet zökkenőmentesebbé tételére, ezért a munka világába kilépő romániai (és ezen belül az erdélyi magyar) fiatalok a maguk egyedi módján kénytelenek a rendszerváltás kelet-közép-európai és az ifjúsági korszakváltás globális kockázatainak terhét a vállukra venni.

 

Jegyzetek

1. Chisolm, Lynne: From Systems to Networks: The Reconstruction of Youth Transitions in Europe. In: Heinz Walter, R. (szerk.): From Education to Work, Cross-National Perspectives. Cambridge University Press, New York. 1999. 298--318.

2. Beck, Ulrich: Túl renden és osztályon? In: Angelusi Róbert (szerk.): A társadalmi rétegződés komponensei. Válogatott tanulmányok. Új Mandátum Könyvkiadó, Bp., 1999. 418--468.; Chisolm, Lynne: i. m.

3. Krahn, Harvey--Lowe, Graham S.: School-to-Work Transitions and Postmodern Values: What’s Changing in Canada? In: Heinz Walter, R. (szerk.): From Education to Work: Cross-National Perspectives. Cambridge University Press, New York, 1999. 260--283. Galasi Péter--Timár János--Varga Júlia: Pályakezdő diplomások a munkaerőpiacon., Budapesti Közgazdaságtudományi és Államigazgatási Egyetem Emberi Erőforrások Tanszék. Bp., 2001.

4. Gábor Kálmán: Mozaik 2001 -- A perifériáról a centrumba. Tézisek a határon túli magyar fiatalok helyzetének az értelmezéséhez. Erdélyi Társadalom, 2/2004.

5. Shavit, Yossi--Walter Müller (szerk.): From School to Work. A Comparative Study of Educational Qualifications and Occupational Destination. Oxford University Press, Oxford, 1998.

6. Heintz, Walter R.: Introduction: Transitions to Employment in a Cross-National Perspective. In. Heinz Walter.R. (szerk.): From Education to Work: Cross-National Perspectives. Cambridge University Press, New York, 1999. 1--24.

7. Rosenbaum, James E.: Institutional Networks and Informal Strategies for Improving Work Entry for Youths. In. Heinz Walter, R. (szerk.): From Education to Work: Cross-National Perspectives. Cambridge University Press, New York, 1999. 235--259.

8. Megfelelő empirikus háttéranyag híján a megfogalmazott kérdésfelvetések nagy része a problematizálás szintjén marad, célunk sokkal inkább azoknak az elemzési szempontoknak a számbavétele, amelyek mentén később célirányosabb vizsgálatok tervezhetők.

9. A standardizáltság fogalma a Müller--Shavit-féle definíció szerint azt jelenti, hogy az oktatás minősége és tartalma ugyanazoknak a standardoknak felel meg országszerte. Ezt olyan ismérvek mentén lehet vizsgálni, mint a tanárok képzése, iskolák költségvetése, tantervek azonossága, az iskolazáró vizsgák egyformasága stb.

10. A szempontokról és a kapcsolódó részletes statisztikákról lásd Key Data on Education in Europe 2005.

11. Murvai László (szerk.): Minorities and Education. 2001/2002 School Year. Bucharest, Government of Romania, Ministry of Public Information. 2001.

12. Csata Zsombor: Iskolázottsági esélyegyenlőségek az erdélyi magyar fiatalok körében. In: Erdélyi Társadalom, 2004/1. Csata Zsombor: Az iskoláztatás nyelvének szociológiai háttere Erdélyben. In: Kiss Tamás (szerk.): Népesedési folyamatok az ezredfordulón Erdélyben. Kriterion Könyvkiadó, Kolozsvár, 2004.

13. Shavit, Yossi--Walter Müller: i. m. Key Data on Education in Europe. Office for Official Publications of the European Communities, Education and Culture -- Eurydice -- Eurostat, Brussels -- Luxembourg, 2005.

14. Csata Zsombor: i. m.; Murvai László: A számok hermeneutikája. A romániai magyar oktatás tíz éve 1990--2000., Magyar Nyelv és Kultúra Nemzetközi Társasága. Bp., 2000.; Papp Z. Attila: A romániai magyar oktatás helyzete 1989 után. Magyar Kisebbség, 3/1998. Forrás: http://www.hhrf.org/magyarkisebbseg/9803/m980321

15. Az erdélyi felvétel egy 1200 fős "belső-erdélyi", illetve 750 fős székelyföldi magyar, valamint egy szintén 750 fős belső-erdélyi román mintára terjedt ki. Mi ezúttal a belső-erdélyi magyar és a székelyföldi összevont mintát használtuk. A becsült mérési hiba ± 3 százalék

16. A tanuló népességen belül pedig ennek megfelelően 9%-ot jelent.

17. A fenti megfontolások alapján a munkanélküliekhez soroltuk az inaktívak közül a háztartásbelieket, az eltartottakat és az egyéb segélyezetteket is. A munkanélküliek aránya így 15,5%-ra tehető. További elemzéseinkben is ezzel az aránnyal számoltunk.

18. Elemzésünkben Shavit és Müllert (1998) követve csak az első munkahelyre vonatkozó adatokat vizsgáljuk, mert ebben érvényesül leginkább a képzés hatása.

19. A fiatalok munkahelyi életpályáját 18 éves koruktól rögzítettük, így azoknak, akik korábban befejezték tanulmányaikat (általános iskolát és szakiskolát végzettek) már volt néhány évük arra, hogy munkahelyet találjanak, ezért esetükben a 18 éves korukban rögzített adatsorok feltehetőleg már egy kedvezőbb munkaerőpiaci helyzetet mutatnak.

20. A Mozaik 2001 vizsgálat nem tartalmazott a munkahelyi státusra vonatkozó kérdést, ami tovább árnyalhatná a fiatalok "alulfoglalkoztatottságára" vonatkozó problémát a munkahelyen belül.

21. Az egyes évekre vonatkozó átlagfizetést az euró későbbi bevezetése miatt dollárban számoltuk ki, a Román Nemzeti Bank adatai alapján. (www.bnr.ro)

22. A felvétel folyamatosan zajlik, az egyetemi oklevél felvételének időpontjában. Adataink az 1998 és 2003 között végzettekre vonatkoznak, esetszám: 20 373.